Halottpénz -  - valami


Ki az a Halott Pénz ?!

Halott Pénz 2004-ben ébredt tudatára, amikor is köldökzsinórral a nyaka körül felvette első 3 számos demo anyagát. A miért kell? című szám egész nagy sikereket ért el helyi szinten és az interneten. Nem sokkal utána egy barlangban örök hűséget fogadtak egymásnak Szlikkel, és nekiláttak a Még azt mondják, nem illik… című anyag elkészítéséhez, ami 2007-ben debütált. Az anyagról a Borozol aratta a legnagyobb sikereket.

2009-ben Dead Money nekiállt szóló anyagának elkészítéséhez, amihez időközben kettő promo videó is elkészült.Első második A lemez a Fejjel Lefelé címet kapta, és ingyenes formában volt elérhető.

2010-ben újabb szólóanyag kerül az asztalra, Fogyasztás előtt felrázandó címmel. A motyó teljes egészében csak CD-n szerezhető be, azonban a honlapról ingyenesen letölthető egy, a lemezt 75%-ban bemutató csomag.

Új lemezmegjelenés

A lemez ára 1500 HUF, amit személyesen Pécsett, a Kanta bárban (Irgalmasok útja 6.) lehet beszerezni, illetve Budapesten a Hanyag Elegancia Shopban (XIII. Budapest, Népfürdő utca 15/A). Az albumot továbbá meg lehet rendelni postai úton, illetve a fellépések alkalmával ugyancsak be lehet szerezni.

Információk és rendelés: info@halottpenz.hu

Halott Pénz a YouTube-on MySpace-en, és a Facebook-on.

LEGFRISSEBB HÍREK

2011.02.17.

Made in Pécs IV | Március 11. Pécsi Est Café

Részletek
2010.12.09.

hiphop zenedíj 2010 jelölés

Szavazz Halott Pénzre az alábbi kategóriákban:

 

Az év albuma / Az év szóló előadója / Az év felfedezettje

 

illetve a Made in Pécs 2-re az év hazai rendezvénye kategóriában.

 

szavazni itt lehet:

ha még nem vagy regisztrálva katt ide.

 

 

Részletek
2010.11.15.

hiphop zenedíj 2010

Ha úgy érzed, hogy a 2010-es hiphop.hu zenedíj jelöltjei között ott van a helyem, küldj egy emailt a

 -->  zenedij@hiphop.hu <--  címre, a következő kategóriák valamelyikének megjelölésével:

Az év albuma // Az év felfedezettje // Az év szóló előadója


Ha pedig a Made in Pécs bulikat támogatnád, jelöld az  //Az év rendezvénye //
kategóriában.


Köszi a supportot!

Részletek

Honlapkészítés Pécs